Piazzolla zenéjére tangózni is fogok a párommal, méghozzá hálóingben, papucsban, vizesedéstől felpuffadt lábakkal. Ez az élmény örökre elkísér minket, melynek szerves része volt Emőke is. Nélküle nem sikerült volna…

Terhességi magas vérnyomással küzdöttem a várandósság alatt. Emőkével mi csak az utolsó harmadban találkoztunk, amikorra már az összes engem kezelő orvos császármetszéssel fenyegetett, annak ellenére,hogy nem fordult elő az ezt indokló fehérjevizelés. Emőke kezdettől fogva azt erősítette bennem, hogy bízzak a természet erejében, és az ösztöneimben. Ha azt érzem, hogy képesek vagyunk Lujzimmal kéz a kézben végig menni az úton, egymást segítve, akkor ehhez ragaszkodjak, és meg fogom találni a megfelelő kórházat, orvost, szülésznőt, még ha a 34. héten mindez már szinte reménytelennek is látszott.
Édesanyám ismeretsége révén egy velem egykorú női nőgyógyászt találtam egy olyan kórházban, amely semmiképpen nem az alternatív szülést pártolja. És mégis. Dacára a konzervatív, medicinális szemléletnek, a magas vérnyomásnak, aznap az égiek kegyeltjei voltunk: Lujzink természetes úton, apa jelenlétében és segítségével, gátmetszés nélkül érkezett meg hozzánk, békés, szeretetteljes miliőbe.

Most már tudom, mekkora segítség, mennyire nélkülözhetetlen a dúla jelenléte a kiszolgáltatott szülő nő legnehezebb pillanataiban, nem kevésbé a bár felkészült, de mégis kissé megrettent apa támogatásában.

A véget nem érőnek tűnő vajúdás, fájdalom elviselhetővé vált, hogy Emőke adott egy pszichés időkeretet, mialatt pl: masszírozta a derekam, kikísért a wc-re, kezelte a CD-t, megörökítette a tangónkat, vízzel itatott egy szívószálon keresztül, vagy épp a szülésznővel, orvossal egyeztetett az állapotomról. Átlényegült, teljesen eggyé vált a természet folyamatával, csak mi voltunk a fontosak, láttam rajta, hogy szinte átéli, amit én. Még a páromra, Bercire is tudott figyelni, aki minden idegszálával, szíve minden szeretetével végig mellettem volt.

„Már a medencénél jár Lujzi, már a szülőcsatornában, talán már csak tíz kontrakció, még öt, mindjárt megérkezik…, már látszik a kis feje!”- bíztattak. Ekkor került elő Emőke csodaolaja, melynek köszönhetően a gátvédelem teljes volt, és nem került sor metszésre sem. Egy olyan kórházban, ahol ez elképzelhetetlen, főleg első szülő nőnél.

Miután magamhoz öleltem a kisbabánkat, Berci töltött vele – könnyek között- hosszabb időt. Ez a 45 perc örökre meghatározta a kapcsolatukat, ahogy a mienkét Lujzi születése, Emőkével.