Angyali, sugárzó, figyelmes, mélységekig beleérző, talpraesett, határozott, kemény (nem a kismamákkal és apukákkal), végletekig segítőkész… Meg tudnám tölteni az egész oldalt a jelzőkkel, amik Emőkére, a dúlánkra illenek.

Szüléstörténetet kellene írnom, de nem megy. Mert leírhatatlan! Túlságosan komplex, mert egy számomra ismeretlen nőből, nemhogy dúlává avanzsált, hanem a legcsodálatosabb baráttá! Persze ehhez kellett egy mesésen szép szülés, majd utána egy nem várt komplikáció, ami összeforrasztott bennünket.
Mielőtt mégiscsak leírnám történetünket, fogadjátok meg azt a legjobb tanácsot, amit Emőkétől kaptam: beszélgessenek el, ismerkedjenek meg több dúlával és találják meg a maguk szüléskísérőjét, de ha – és ez már személyes tanács – első látásra tudjátok, érzitek, hogy Ő az igazi, ne habozzatok! Velünk ez történt!

Munkám során kerültem kapcsolatba Emőkével, hallottam egy előadását. Még tervezve sem volt a gyerek, de tudtam, hogy vele fogok szülni. Szükségem volt valakire, aki feloldja a szüléssel kapcsolatos félelmeimet, aki képes lesz otthonossá varázsolni a rideg szülőszobát, aki megválaszolja az összes banálisnak tűnő kérdésemet, aki a férjemet, Krisztiánt is fel tudja készíteni erre a különösen misztikus életeseményre.

3 évvel később 6 hetes magzattal a pocakomban hívtam. Első találkozásunk 3 órán át tartott és még tudtam volna maradni nála. Havonta egyszer-kétszer találkoztunk és szinte mindig jött velem Krisztián is. Eleinte persze fenntartásokkal, hogy majd meglátjuk kell-e nekünk az a dúla, de Emőke minden keresztkérdésére frappánsan válaszolt és lehengerlő személyisége meggyőzte őt is. Ma már, néha többet beszélnek telefonon, mint mi Emőkével.
Lelkileg készen, praktikákkal felvértezve álltunk a célegyenesben. Emőkének köszönhetően nagyon tudatosan készültünk Johanna érkezésére, és egy remek csapat állt össze a szülésre: nőgyógyász, szülésznő és dúla.

Amikor elfolyt a magzatvíz otthon és belém nyilallt, hogy innen már nincs visszaút, szülni fogunk, nem a pánik uralkodott el rajtam, hanem izgatott kíváncsiság és mérhetetlenül nagy öröm. Minden percére emlékszünk a szülésünknek, a kórházba meneteltől a hazamenetelig, pedig csaknem két hét telt el a kettő között!

Fel tudjuk idézni az illatokat, a színeket, az ízeket.

Nem tágultam, csak a víz folyt el és a jóslatok szerint, akár 72 órát is várhattam volna még a fő eseményre. Feszült lettem, de Emőke nem hagyta. Cselekvésre ösztönzött bennünket és pár perc múlva egy illatos, gyertyafényes hálószobává varázsolt kórteremben álldogáltam és gyönyörködtem a szomszédos ház vadszőlővel borított falában és a naplementében. Emőke varázslata volt ez.

Két óra múlva pedig a szülőszobán voltam már és hihetetlen gyorsasággal tágultam. Emőke észrevétlenül tette lakájossá a szülőszobát is, minden ott volt, ahol lennie kellett. Magnó, zene, olajok, mécsesek, zokni, üdítő, borogatás, labda. Mindenki ott volt és mégsem. Én csak Krisztiánt és Johanna közeledését érzékeltem egy időtlen térben, egy különös, érzésekkel, összefonódásokkal teli hullámzó dimenzióban.

9 centiméternyi volt a tágulás, amikor kis pauza következett, amelyben viccelődtünk, beszélgettünk, akár egy hétvégi baráti összejövetelen lennénk. Aztán egy keményebb kitolási szakaszhoz érkeztünk. Ez már egy racionálisabb, fizikailag keményebb fejezete a történetünknek, de itt is érintésekkel, borogatással, masszírozással, bátorítással vett körül bennünket a dúlánk, mozgósítva a legelementárisabb női erőket. Neki köszönhetően a szülésemkor teljesedtem ki nőiességemben.

Johanna megérkezett, senki nem vette el tőlünk, csak egy narancsszínű törölközőbe csavarta Emőke és a mellemre tette. Minden úgy volt, ahogy elterveztük, ahogy természetes. Szeretet, nyugalom fogadta a kislányunkat, aki nem tiltakozott, óriási szemeivel szuggerált bennünket és egy percre sem tűnt idegennek. Családdá születtünk…

Gátvédelemmel szültem, de a méhlepény furcsasága miatt hosszú ideig tisztogattak. Talán ez volt a legkellemetlenebb. Emőke ekkor is biztatott, fogta a kezem, simogatott, és beszélt hozzám, így én nem a fájdalomra koncentráltam, hanem a szemem sarkából figyeltem, amint Krisztián és Johanna életvonala összefonódik.

Kettesben maradtunk Emőkével félhomályban, amíg Johanna és apukája a rutin feladatokkal bíbelődött. Már letelt a kötelező kétórás felügyelet a szülőszobán, mehettem volna. De egyre rosszabbul lettem.

Két világ között lebegtem, és Emőke itt tartott ezen a félen. Beszélt, beszélt és beszélt hozzám, fogta a fejem, ha kellett, és a kezem el se engedte, pedig már szinte véresre karmolásztam.

Gondoskodott róla, hogy egy tiszta pillanatomban még a műtét előtt, a kis család újra együtt lehessen egy pillanatra. Elbúcsúztunk egymástól…
Amikor bezárult a műtő ajtaja, egy újabb szolgálatot kezdett. Tartotta a lelket egy kétségbe esett apában, és összefont karjai pótolták az anyai testet.

Az intenzívre kerültem. Emőke pedig a kórházban maradt, hogy mindent megtanítson az újdonsült apukának, hogy a kislányunk semmiben ne szenvedjen hiányt, s hogy néha hozzám is leszökhessen a férjem. 4 napig fáradhatatlanul szolgált bennünket!
Egy tökéletesen kiképzett apuka-anya és egy tüneményes kislány várt engem, amikor végre újra együtt lehettünk.

Emőke még ekkor is csak néhány órára szaladt haza, hogy saját családját elrendezgesse, aztán felmentő seregként száguldott vissza hozzánk és minket terelgetett. Férjemet hazaküldte, hogy pihenjen, engem megfürdetett, rohant tejért a gyerekhez, tanítgatott szoptatni, hagyott aludni, nyugtatgatott, kormányozta és vigasztalta a látogatókat, majd megteremtette annak feltételét, hogy kis családunk ott folytathasson mindent, ahol abbahagytuk: a legcsodálatosabb harmónia közepében.

A hazatérésünk után egy új fejezetet kezdtünk Emőkével: aggódó szülők, szerelmes házaspár, kétpercenkénti tanácskérése és lelki ápolgatása. Ez a fejezet még nem ért véget, na jó, ma már ritkábbak a telefonok és más jellegűek. Reméljük, hogy végtelen lesz ez a történet.

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a férjemnek, aki hihetetlen lelkierővel állja a mai napig is a sarat és egy tökéletes apuka, a kislányunknak a fantasztikus alkalmazkodó készségéért, Emőke nagyszerű, toleráns férjének, három megértő, klassz lányának és Emőkének MINDENÉRT!

Kívánom, hogy életed végéig ott lehess a misztérium közelében!