Várandósságom másfél hónappal a dúlaságról írt szakdolgozatom beadása után kezdődött. Én már a szakdolgozat írása alatt eldöntöttem, hogy hogyan és kikkel szeretnék majd egyszer szülni. Ahogy a dúlám mondaná, megvolt, hogy ki kap meghívót a szülésemre.

A férjem Joci, a dúlám B.Emőke, és az orvosom K. doktor személye, már az elejétől fix volt. Sajnos, mire ráeszméltem, hogy a szülésznő személye sem mindegy, már nem volt elég időm megismerni Évát, aki szintén kapott egy „meghívót”. Ő vele kétszer sikerült találkozni a CTG-k alkalmával. Szimpatikusnak, kedvesnek tűnt, bár a gátmetszés elkerülésének kérdésénél maradtak kétségeim…

Szóval a 38. héten jártunk, amikor a nyákdugó már 4 napja távozgatott. Az orvos szerint kezdett nyílni a méhszáj.

Vasárnap este volt, a férjem éjszakára volt beosztva a munkahelyén, de örültem mert még délután vettünk két kis Disney-s szőnyeget a gyerekszobába, és a nagybevásárlás is megvolt.

Este még beszéltem telefonon Emőkével, hogy minden rendben, nem fáj semmim, picit fáradtabb vagyok, mint szoktam, lefekszem aludni. Éjjel 2:30-kor el kezdett folyni a magzatvíz, gyorsan hívtam a férjemet. Azonnal elindult haza, ő még jobban izgult nálam is. Én csak remegtem, mint a kocsonya, de nem fájt semmim. Aztán hívtam Emőkét, ő már várta a hívásom, kérdezte, hogy idejöjjön vagy a kórháznál találkozzunk. Mivel első babámat vártam, féltem, hogy milyenek lesznek a fájások, hogy fogom viselni, így úgy döntöttem, menjük a kórházba. (Bár másképp döntöttem volna!)

Hívtam a fogadott szülésznőt, ki volt kapcsolva az általa megadott telefonszám… Mivel fájdalmam nem volt, kezdtem megnyugodni. A szomszédban lakó családommal is közöltem a hírt, így átjött anyukám, apukám és a húgom. Még gyorsan elkezdtük összeszedni a kórházi táskából kimaradt dolgokat, zuhanyoztam, hajat mostam, reggeliztünk, mintha nem is szülni készülnék. 5:22-kor indultunk a férjemmel a Szent István Kórházba. Enyhe fájdalmaim voltak 7-8 percenként. A parkolóban találkoztunk a dúlámmal, örültem neki, ő mindig olyan magabiztos, tudtam rá mindig számíthatok.

Fenn a szülőszobáknál nagy volt a nyüzsgés.

Engem egy ügyeletes szülésznő megvizsgált, fájt, ahogyan csinálta, és mogorva is volt. De annak nagyon örültem, mikor mondta, hogy érzi a kisbabám fejét, és ráncolja a kicsi a homlokát. 4 cm-re voltam kitágulva, Emőke bíztatott, hogy ezek jó hírek, mert én nem tudtam mit kezdeni néhány infóval (buroksapka stb…). CTG következett, ezalatt kaptam 4-5 papírt, hogy ahol ikszelve van, ott írjam alá! Választási lehetőségek voltak a papírokon, melyeket valaki már aláhúzott helyettem. Például, hogy nem tartok igényt a kórház értékmegőrzőjére, megismertem a kórház házirendjét és azt elfogadom, nem tartok igényt karszalagra, hozzájárulok a gátmetszéshez és császármetszéshez. Felháborító, hogy mint egy hülye gyereknek elém teszik a kitöltött papírokat és megjelölik, hogy hol írjam alá! Túl jól voltam ahhoz, hogy szó nélkül hagyjam. Ekkor az ügyeletes szülésznő a papírokat levágva magunkra hagyott. Mivel szabad szülőszoba nem volt, így a váróban kellett ücsörögnöm, ezalatt próbáltam a fogadott szülésznőmet elérni, de hiába.

Ekkor már 7 óra volt.

Az orvosomat felhívtam, ő már úton volt, kértem, hogy hívja a szülésznőt, mert én nem tudom. Neki sikerült, mert pár perc múlva hívott engem, hogy kb. 1 óra múlva jön ő is. Közben kaptunk egy szobát, ahol el kezdtünk berendezkedni. Emőke nagy kendőkkel eltakarta az engem zavaró orvosi eszközöket.

Visszatértek a 7-8 perces enyhe fájások. 9-kor megjött a szülésznőm is, aki rögtön hozta az alá nem írt papírokat. Aláírtam, és cserébe arra kértük, hogy szerezzen nekünk cd-lejátszót, kaptunk is. Emőke Enya cd-je a mai napig nagyon jó emlékeket ébreszt bennem, mindig a lányom születését idézi, ha meghallom.

Közben a szülésznő oxytocin infúziót javasolt, én nem szerettem volna, hiszen nem láttam értelmét. Időt kaptam, ezalatt én azon aggódtam, mi lesz, ha letelik az 1 óra.
Közben Emőke homeopátiás bogyókat adott, és forró muskotályzsályás borogatást készített a hasamra, a férjem a derekamat masszírozta, én pedig egy labdán ringatóztam közben.

Letelt az „időm”, jött a dokim és a szülésznőm, Árpád mosolygott, ahogy ezt megszokhattuk tőle, és a dúlámtól megkérdezte, hogy használnak-e a csodaszerei.
A szülésznő szerint pozitív változás nem történt, kéne az oxytocin, amit én továbbra se akartam. Kaptam még 30 percet.

Ekkor ismét hármasban maradtunk. Nem tudtam koncentrálni, mert azon agyaltam, hogy mi lesz, ha lejár az idő…

A szülésznő jött 30 perc múlva, a fájásaim elmúltak, ő nyúlt az infúzióért, én továbbra se kértem.

Javasoltam (én a szülésznőnek!), hogy szeretnék most más pozícióban vajúdni, hátha segít. Ő folyton arra hivatkozott, hogy a szakmai protokoll szerint, a víz elfolyása után 6 órával kötelező az oxytocin, és én már így is több időt kaptam. Kikunyiztam még 10 percet, addig ő rám kötött egy CTG-t, persze minden rendben volt a babával. (De én ezt éreztem, ehhez nem kell CTG!) Kaptam még egy utolsó 10 percet, persze, mert könyörögtem érte. A szülésznő azt válaszolta, hogy ő másképp nem tud segíteni, csak, ha beköti az oxytocint, de ha nem engedem, akkor ő hazamegy, mert így rá semmi szükség.
Az állunk leesett. Fogadott szülésznő, és itt akar hagyni???

Én kértem, hogy maradjon, nekem azzal segít, ha tudom, hogy itt van kint, és én bármikor hívhatom, ha szükségem lenne rá.

Kiment. Úgy láttuk, megsértődött. Ezalatt felhívtam a dokimat (ő azóta lent rendelt) és a segítségét kértem. Ő szintén az infúzió mellett van, mivel „rég” elfolyt a magzatvíz.
Most mit tegyek?

A férjemmel elmentünk sétálni, ő megerősített engem, hogy abban támogat, amit én szeretnék, ha nem akarom azt az infúziót, akkor ő beszél szülésznővel.

Visszaértünk a szobába, persze jött a szülésznő, a férjem közölte vele, hogy nem akarjuk, hogy bekösse az oxitocint. Erre ő azt mondta, hogy ennek így semmi értelme, így holnap reggelig is elvajúdgathatok, és ha nem kötjük be az infúziót, akkor ő hazamegy, előtte felhívja az orvosomat, és beírja a gépbe, hogy nem járulok hozzá az infúzióhoz. Hosszas rágódás után mondtam, hogy rendben, akkor köszönjük az eddigi segítségét, nem akarok oxytocint!

Ekkor magunkra maradtunk, folytattuk a borogatást, masszírozást, labdázást. Erzsike szülésznő jött be egyszer. Szívhangot hallgatott, minden rendben volt Közben befutottak a szüleim is, beszéltünk pár szót, majd ők kinn várakoztak tovább. Nekem WC-re kellett mennem. Hasmenés, közben erősödő fájások, a dúlámat szorítottam a fájások alatt.
Úgy 20 perc múlva az egyik ügyeletes szülésznő, Bea a vizsgálóba hívott, ő optimistábban látta a helyzetet, mert 1 ujjnyit már tágultam a kezdeti 4 centiméterről, így időt és újabb háborítatlanságot kaptam. A fájásaim egyre erősödtek, az oldalamon volt a legjobb feküdnöm. Férjem előttem ült, őt szorítottam a fájások alatt, a szünetekben innivalóval kínált, a dúlám a másik oldalamon volt, ő pedig a derekamat masszírozta a fájások közben. Így elviselhető volt ez az állapot, eszembe se jutott bármiféle fájdalomcsillapítás, hisz tudtam ezeknek a fájásoknak értelme van. 30-40 perc múlva úgy éreztem bepisilek, majd úgy hogy bekakilok. A fájások közben azt is éreztem, hogy nyomnom kell, ez egyre erősödő nyögéseimből Emőkének is feltűnt.

Szólt a másik ügyeletes szülésznőnek Sz. Brigittának, hogy szerinte tolófájásaim vannak, de nem vette komolyan, hisz nemrég még 4-5 centiméterre voltam kitágulva, mikor megvizsgált. Így igencsak meglepődött, hogy a kislányom már kifelé kacsingat. Nagy kapkodás kezdődött, majd bejött Bea, meg egy másik ügyeletes szülésznő, és D.M., az ügyeletes orvos, mivel az én fogadott orvosomnak el kellett sietnie császározni Telkibe, és itt azt az infót kapta nem rég, hogy nyugodtan menjen, hisz az én vajúdásom még sehogy sem áll…Hát tévedtek…

Az ügyeletes doki bejött és szó nélkül két kézzel a hasamra támaszkodott. Azért én bemutatkoztam neki két fájás között, hisz így illik!

Persze hanyatt kellett feküdnöm (hogy a hasam lehessen nyomni, gondolom én). Szóltam, hogy ha lehet, akkor szeretném elkerülni a gátmetszést. A doki felháborodott, és megállás nélkül duruzsolt a szülésznőknek, hogy milyen hülyeség, hogy nem akarok gátmetszést, és hogy nézzék csak meg a 80 éves öregasszonyokat, akik anno otthon szültek és nem vágták őket, most meg a térdükig lóg a méhük.

„Élmény volt” így szülés közben ezt a monológot hallgatni. Még az a szerencse, hogy a szülésznők is elengedték a fülük mellett a gátmetszés előnyeiről „zengett ódákat”, így a negyedik nyomásra gátvédelemmel, gátmetszés nélkül jött a világra kislányom, Brigitta 2600g-mal és 50 cm-rel.

A méretek csak később derültek ki, mivel a kicsit kb.1 óra múlva vitték el fürdetni és mérni. Mindenféle macerálás nélkül egyből a mellkasomra tették, apuci meg elvágta a köldökzsinórt. Brigi baba egyből elkapta az egyik ujjam, és csak szorította. Sajnos három kisebb repedés lett a gátamon, így egy-egy öltéssel össze kellett varrni.
Megint jött az ügyeletes doki újabb morgása, hogy ő megmondta, hogy legyen gátmetszés, és köszöni szépen, hogy most 1 órát varrhat, jó kis munkát csináltam neki, sőt mennyivel egyszerűbb dolga lenne, ha csak egy egyenes vágást kéne összevarrnia. 20 perc volt a három öltés.

Kisbabám segítségével jobban viseltem, hisz végig szorította ujjam, és ha beszélni tudott volna, akkor azt mondta volna: „Anya kitartás, mindjárt vége!” Mikor szóltam a dokinak, hogy nagyon fáj, akkor mérgesen azt mondta, hogy nem fájhat, most kaptam két érzéstelenítő injekciót. Na ez az, hogy pont most kaptam, így egy picit még várni kellett volna, hogy hasson is! Na mindegy, tűrtem, tudtam, hogy ez a doki már nem lesz a szívem csücske!

Mikor a személyzet kivonult, Emőke kiment a szüleimhez, hogy közölje velük a jó hírt, megszületett az unoka! Amikor visszajött, segített cicire tenni Brigikét, aztán ellátott jótanácsokkal, majd hazaindult a családjához. Az egyetlen volt a férjemen kívül, akire mindig számíthattam a várandósság alatt, a vajúdásnál, a szülésnél, sőt még azt ezt követő időszakban is!

A férjemnek és a dúlámnak tuti meghívója van a következő szüléseimnél is!