Jocival terveztük a második gyerkőcöt, és szinte rögtön meg is fogant, ahogy nem védekeztünk! Az első babánk érkezésekor dúlát (Emőke) fogadtunk, és nem volt kérdés, hogy most is ragaszkodunk hozzá. :)

Brigi lányom születésénél „jól kifogtuk” a fogadott dokit és szülésznőt, így most ez nagy dilemma volt számomra!
Jártam a kerületi SZTK-ba egy orvoshoz, akivel emberileg és orvosilag elégedett voltam, csak egy kétségem volt, a Bajcsy Kórházban praktizált… viszont szépen lassan a doki kezdte eloszlatni a kétségeimet. Aztán jött az ötlet, hogy férjemmel menjünk el egy szülőszoba látogatásra. Borzalmas volt, újabb kétségeim merültek fel, mert a kórház igencsak „vaskalapos”!

Egyik alkalommal a dúlánk is elkísért minket a doki magánrendelőjébe, ott hosszasan beszélgettünk, majd kiderült, hogy sajna a szülészet egyik gyenge pontja a csecsemőellátás. :(
Kiderült, hogy az én igényeim szinte megvalósíthatatlanok ott! Pár percnél tovább nem lehetek bőrkontaktusban az épp világra jött babámmal, és rajta is olyan beavatkozások sorát végzik el, amik a „felesleges macera” kategóriát ütik nálam! (pl. szonda az orrába, szájába, fenékbe, hogy ezek átjárhatóak-e) NEM, ha a kislányomat 2,5 éve megkímélték ettől egy másik kórházban, akkor a kisfiamat sem hagyom élete első perceiben zaklatni ilyenekkel!

A másik horror a kórház szoptatáshoz való viszonyulása, cumisüveget kötelező vinni anyukának , kérdem én minek, ha van két mellem??? Szülésznő válasza, hát a babának kell a cukros víz, esetleg tápszer, hisz a mai 4kg-os újszülötteknek úgysem elég az anyatej…Istenem, bölcsebb maradt volna, ha meg se szólal!

Közösen arra jutunk, ez nem a mi helyünk!

István Kórház felé húz ismét a szívem, hisz ott a csecsemőellátás kiváló, már évekkel ezelőtt is az volt! Anno a személyzetben csalódtam, de óriásit! Mostani felállás: szülésznőt fogadunk, orvos nem kell, hiszen, ha komplikációmentes a szülés, az orvosnak tennivalója nincs, ha meg gond van, ott a két ügyeletes. Két szóba jöhető szülésznő is lepattintott, arra hivatkozva, hogy aug.8-ra vagyok kiírva. Elkeseredtem, de ilyenkor Emőke mindig új erőt öntött belém. Elhívott a Bábanapra, hogy majd ott személyesen biztos sikerül szülésznőt találnunk. Várandósságom 26. hetében jártam ekkor.

A környezetem nem értette mit variálok, az én igényeim nem Magyarországra valók, olyan szülés, amiről álmodom, csak a mesékben van, és majd magamra maradok, mert teljesíthetetlenek amiket szeretnék… Néha-néha már drága férjemet is megingatták, de ő mindig azt mondta, én szülök, ezt nekem kell tudnom! És én TUDTAM, mást se tudtam jobban, mint hogy mit akarok!
A Bábanapon Emőke bemutatott az István Kórház vezető szülésznőjének (Erzsi), aki felajánlotta szolgálatait, amennyiben elfogadom, hogy ő bizonyos időpontokban nem tud jönni! Rendben, bíztam abban, hogy nem ezeken a napokon lesz a nagy nap!
Utána a kórházban találkoztunk még egyszer egy kiadós beszélgetés erejéig, megnyugodtam, ő lesz a mi emberünk, érti mit szeretnék, és egyet is ért azzal. Még ctg-k alkalmával találkoztunk párszor a kórházban. Emőkével pedig volt egy szülés előtti „randink”, ahol átbeszéltünk minden lényeges dolgot, alternatívát, kérdést.

2009.07.31.- Joci készülődik dolgozni, éjszakára megy. Picit fájdogál a hasam alja, de amúgy jól vagyok! Kislányommal kikísérjük apát a kocsihoz, meleg nyári nap van, az összes szomszéd az utcán. Én odaszólok apának: A kórházi táska nálad van a kocsiban?
Szerinte jó helyen van, úgyis jön, ha elindul a dolog! Szomszédoknak viccesen megjegyzem, tuti ma éjjel lesz valami, előzőleg is akkor folyt el éjjel a magzatvíz, mikor egyedül voltam otthon!

Este fürdés után Brigit elaltatom, majd elmegyek hajat mosni, zuhanyozni. Utána a laptoppal bevonulok a hálóba és ledőlök az ágyra. Épp egy kismamás fórumot olvasgatok, mikor érzem, hogy melegség önti el a lábam, hát spriccel a magzatvíz! Meg se mozdulok, nem fáj semmim, apát hívom, aki nem akarta elhinni, mert pár hete már megvicceltem ezzel, de aztán nagy izgalmában kinyögi, hogy máris jön, csak épp a városban akkor végeztek egy munkával.

2009.08.01. Utána anyukámat ébresztem, hogy jöjjön át Brigiért, majd Emőkét hívom. Emőke azt javasolja, hogy ha tiszta a magzatvíz, és nincsenek fájások, akkor ne rohanjunk, hisz a lányom születésénél is ez volt a helyzet, ott is csak órák múlva jelentkezett az első fájás! Anyu megérkezik, és mivel Brigi alszik, így segít feltörölni a magzatvizet, és ágyat is húz, míg én zuhanyozok. Eközben hallom, hogy Joci megáll a ház előtt csikorgó fékkel, ekkor Brigi kiszól a szobájából: „Apa, te jöttél?”, majd alszik tovább.

Örülök Jocinak nagyon, most nyugodt vagyok, és mosolygok rá, tudom, nemsokára négyen leszünk Míg zuhanyozom, apa ül a vécén, és beszélgetünk, én már előtte kitrónoltam magam! (Magától is tisztul a szervezet ilyenkor, én a beöntés gondolatától is rosszul vagyok, bár ebben a kórházban nem alkalmazzák, szerencsére.)
Kijövünk a fürdőből, én ledőlök a hálóban, lábam közt egy törölközővel. Anyu odahozza Brigit mielőtt átviszi, mellém bújik, én puszilgatom, és mondom neki, hogy most a mamánál fog aludni, mert a tesó úton van kifelé! Ennek nagyon örül, már hosszú ideje várja, hogy megtudja, kit rejt a nagy pocak Apa átmegy velük, addig én a sorstársaknak megírom a fórumra, hogy elfolyt a magzatvíz!
Joci visszaér, virslit főz, mert éhes, én is eszem vele, gyertyát gyújt, lekapcsolja a lámpát és mellém bújik! Várjuk a Fájást, ő el-elbóbiskol, én csak behunyom a szemem, de nem tudok aludni, várom a kisfiamat…!

2 óra múlva 10 perces fájások jönnek, majd sűrűsödnek! Emőkével abban maradunk, hogy 5 percesnél hívjuk a fogadott szülésznőt. Erzsit 3 órakor hívom, első csörgésre felveszi, felvázolom a helyzetet, és megegyezünk, hogy 4-kor találkozunk a kórháznál. A kórházi pakkba még bedobok ezt-azt, felöltözünk, és elindulunk. Útközben megbeszéljük, hogy a Tesconál megállunk és az ATM-ből veszünk ki pénzt, mert egy fillér sincs nálunk! Apa megy be, én elvagyok a fájásaimmal a kocsiban, és azon gondolkozom, ha valaki látna el se hinné, hogy én most épp vajúdom a parkolóban. :)

Hamar odaérünk a kórházhoz, szombat hajnal van, nincs nagy forgalom. A parkoló őr értetlenkedik, hogy mi szülni jöttünk (hogy ő most álmos vagy másnapos, nem tudni) a tény, hogy még mosolygós vagyok a fájások közt! A szülészet előtti parkolóban megvárjuk Emőkét, pár perc múlva érkezik ő is. Ugyanúgy örülök neki, mint 2,5 éve! Tudom, ha ő itt van, nagy baj nem lehet!
Miután meggyőződünk róla, hogy a szülésznő már itt van (ott a kocsija), felmegyünk. Nem akarok idegen kezek közé kerülni, mint anno egy mufurc ügyeletes szülésznővel, akinek élni se volt kedve! Én viszont életet adni jöttem, viselkedjünk hát ehhez méltóan!

Apa cipeli a pakkomat, Emőke a dúlatáskáját hozza, beszállunk a liftbe, Emőke megdicséri a lila felsőmet, jól esik a figyelmessége.
A szülőszobán nyugalom van, hajnali csend. Erzsi már vár minket. Megvizsgál, majd jó hírt közöl: „4,5 cm-s papírvékony méhszáj, itt nemsokára baba lesz” Megkérdezi, hogy melyik szobát szeretném? Az alternatívot nem lehet, viszont felajánlja azt, ahol Brigim született, és ezt nagy örömmel elfogadom! Becuccolunk…

4:40 Ctg-t köt rám a szülésznő, halk zene szól, pici gyertyák égnek, majd Joci észre veszi, hogy koszos a talpam, (elárulom, hogy otthon még a teraszra mezítláb kiszaladtam, hogy becipeljem a szárítót) megkérem, hogy törölgesse már le, mert nem szeretnék valami doki előtt égni retkes talpakkal (nagyon jó a hangulat, mindenki nevet).
5:15 Ctg rendben, leszedik rólam, labdára pattanok, Emőke muskotályzsályás borogatást készít a pocakomra, Jocinak pedig ad egy jó kis masszázsolajat, amivel a derekamat masszírozza (itt már kb. olyan 3 percesek a fájások), nemsokára székelési ingert érzek (Uh, nem korai ez még? Lehet, hogy wc-re kéne mennem? Az első szülésemnél, még kitolás előtt ültem vagy 20 percet klotyón és hasmenésem volt, de úgy tűnik, most változik a forgatókönyv).
A fájásaim egyre erősödnek, valószínű a hangomon is hallatszik, mert az ajtó előtt üldögélő Erzsi bejön, és megvizsgál, nagyon jól állunk, kb. 2 erős fájás és eltűnik a méhszáj (valami kis tálcát bekészít, de nem látok rajta semmi ijesztőt). Annyit azért mondok neki, hogy nagyon szeretném a gátmetszést elkerülni, mire ő azt válaszolja, hogy neki eszébe se jutott, hogy vágjon! Szuper, akkor hajrá!

Viszont szól, hogy egy orvost behív dísznek, (mert a kórház protokollja szerint kitolásnál jelen kell lennie,) természetesen bólintok. Mikor kimegy, feltápászkodok, mert előre kitervelt szándékom, hogy négykézláb szülök.(Ez kedvező a gátvédelem szempontjából is.) Nagyon nehéz így elviselnem a fájást, visszafordulok, közben megjön Erzsi az ügyeletes doktornővel. Emőke emlékeztet korábbi szándékomra, hogy próbáljak ismét négykézlábra állni, nagyon nehéz, de szavai erőt adnak, ekkor már elég intenzívek a fájások…Erzsit megkérdezem, nem gond-e, ha ilyen pózban vagyok, azt mondja: dehogy gond, ő is preferálja ezt!

Apa a jobb oldalamon, Emőke ad neki egy legyezőt, azzal legyezget (jól esik), és persze a fájások alatt tépem apa ruháját, de tisztában vagyok azzal, ezek a fájások azért kellenek, hogy megszülethessen a fiam, eszembe se jut csillapíttatni őket! Elviselhetők, nem kapok semmi mesterséges szert, a természet nyilván tudja, mit viselek el!
Emőke eközben a baloldalamról segíti a csípőlapátjaimat nyomni a kezével, hogy a babának nagyobb helye legyen, és az én fájdalmamon is enyhít picit. Erzsi a lábaim közt várja a kicsit, és csinálja a gátvédelmet, a doktornő, pedig karba tett kézzel áll a háttérben…

Hangos vagyok, nagyon fáj, feszít, de senki nem szól rám, hogy csöndesebben vagy hogy ne kiabáljak, mert akkor elfogy az erőm, hanem inkább bíztatást kapok Emőkétől: nyugodtan engedjem ki a hangom. Meg is teszem ezt, úgy érzem segít, hogy nem arra koncentrálok, hogy csendben tűrjek. Sokszor beszélek a kismanómhoz is, kérem őt, hogy spurizzon kifelé.
A szülésznőt még külön figyelmeztetem, hogy hangosan közöljön minden utasítást, amit a gátvédelem érdekében tennem kell. Egy fájásnál kéri, hogy ne nyomjak, tartsam vissza, ok, koncentrálok…feszít, éget, de tudom már nincs sok hátra!

5:50 kicsusszan a kisfiam! Huh, nem semmi menet volt! Gyorsan és dinamikusan érkezett, nem hagyott sokáig szenvedni! Pici volt, és tiszta magzatmáz, nagyon sírt, mert nagyon fázott, remegett a hangja! Én hanyatt feküdtem, rám tették, csodáltuk, majd apa elvágta a köldökzsinórt. A kicsi a 4. takaró után kezdett alábbhagyni a sírással, kérdezték a nevét, de két név között vaciláltunk, és én azt mondtam, ha kibújik, megnézem az arcocskáját, s ami jobban illik hozzá, azt kapja, így lett KORNÉL ! (Előd volt a másik név.)
Egyszer csak szólt Erzsi, hogy nyomjak egyet, ekkor kicsúszott a méhlepény is! Ezután a doktornővel megnézték esett e rajtam sérülés, de semmi, tökéletesen sikerült a gátvédelem, így a doktornő odébbállt (kiment)…

Sokáig feküdtünk még így bőrkontaktusban. Nem kaptam semmit, nem csináltak velem semmit, és a picit se macerálták. A cuppogó hangokat pedig hosszas szopizás követte. Pont így képzeltem! Apa könnycseppjei nyugtázták meghatódottságát, elégedettségét, s én örültem, hogy egy csodálatos kislány után, most egy csodálatos kisfiúval is megajándékozhattam!

Köszönöm Emőke, hogy elhitetted velem, mert így bebizonyíthattam…

Szeretném, ha a 3. szülésem is ezzel a csapattal, ilyen szépen zajlana!