• mozaik_new_003
  • mozaik_new_002
  • mozaik_new_001
  • mozaik_04
  • mozaik_03
  • mozaik_02
  • mozaik_01
  • mozaik_00

A szülészeti beavatkozások előnyeiről, hátrányairól és létjogosultságáról, valamint a kórházi protokollról

R. Ági 2.

2012. január 20-án pénteken, 15-20 óráig Rákócziné Krämer Ágnes, szülésznő, perinatális szaktanácsadó lesz a vendégünk az L-Fogadóban (XI. Fadrusz u. 14. VI./3.).

Ágit arra kértem, hogy ezen a délutánon beszéljen nekünk arról, hogy a szülészeteken alkalmazott leggyakoribb beavatkozásoknak (szülésindítás, burokrepesztés, oxitocinos infúzió, folyamatos monitorizálás, epidurális érzéstelenítés, császármetszés) melyek az indikációi, mikor hasznosak illetve azt is, hogy mely esetekben nem tekinthetők indokoltnak. Úgy gondolom, hogy nekünk, dúláknak fontos ezeket ismerni, hiszen annak ellenére, hogy szakmai szempontból nem mi követjük a szülés menetét, az információk átadásában, közvetítésében nagy szerepünk van.

A korrekt tájékoztatás pedig megköveteli a pontos tudást, ezért ismernünk kell a szülészeti protokoll témához kapcsolódó pontjait is, így a délután folyamán erről is szó lesz.

Az előadás nem csak dúlák számára nyitott, hanem szeretettel várom a téma iránt érdeklődő várandósokat is. Előzetes bejelentkezés szükséges, a bekes.emoke@gmail.com email címen.

Részvételi díj: 4 000 Ft, melyet  kérlek, legkésőbb 2012. január 15-ig utalj át a CIB:10702332-66569772-51100005 bankszámlaszámra, mert a helyedet csak ezzel tudod biztosítani. (Aznap már csak abban az esetben tudunk érdeklődőket fogadni, ha még marad szabad hely.)

Tartalmas, hasznos, jó hangulatú délután lesz, szeretettel várlak! :-)

Nincs hozzászólás - “A szülészeti beavatkozások előnyeiről, hátrányairól és létjogosultságáról, valamint a kórházi protokollról”

Szólj hozzá!