Magamról

“A mély elkötelezettség egy álom iránt nem jelent korlátokat és kényszert: felszabadít. Még egy kanyargós ösvény is elvezethet a célodhoz, ha egészen a végéig elmész.”

(Paulo Coelho)

Békés Emőke vagyok, 43 éves. Boldog, kiegyensúlyozott kapcsolatban élek férjemmel és három gyermekünkkel. Lányaink 20, 16 és 9 évesek. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán gyógypedagógusként és pszichopedagógusként végeztem, de a tanítás és a nevelési tanácsadás mellett érdeklődésem hamarosan a szülés, születés felé fordult.

A dúlai tevékenység gyakorlásához szükséges alapismereteket 2000. októberében szereztem meg az Alternatal Alapítvány képzésén.

A 2001. tavaszán megalakult Magyarországi Dúlák Egyesületének alapító tagja és hat évig az elnöke voltam. A szervezet vezetőjeként a legfontosabbnak azt tartottam, hogy mind a leendő anyákkal, mind pedig az egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakszemélyzettel (védőnők, szülésznők, orvosok) megismertessem az általunk nyújtott támogatás lényegét és lehetőségeit.

E cél elérésének érdekében különböző szakmai konferenciákon tartottam előadásokat, illetve a mai napig igyekszem eleget tenni minden olyan meghívásnak, ahol a dúlai hivatás iránt érdeklődnek.

2004. óta szervezek dúlaképzéseket, melyben trénerként dolgozom. Három éve továbbképzéseket és esetmegbeszéléseket is tartok  gyakorló dúláknak.

2007. júliusától 2010. februárjáig a Nők Lapja Café internetes portálon rovatot vezettem A dúla válaszol címmel.

Egyéni konzultációk, segítő beszélgetések és csoportos szülésfelkészítés keretében kísérem a leendő anyákat és apákat a szülővé válás folyamatában. Az évek alatt összegyűlt tapasztalataim és a folyamatosan bővülő ismereteim alapján alakultak ki mára hivatásom legfontosabb alapelvei. Ezek mentén minden esetben arra törekszem, hogy ne csak az anya nyugalmának és biztonságérzetének megteremtésére, hanem a megszülető család minden tagjára egyaránt figyeljek, hiszen rendkívül fontosnak tartom azt, hogy az apa és a megszülető baba is biztonságban érezze magát.

Hivatásom gyakorlása során arra törekszem, hogy a várandós nőknek és párjaiknak a számukra legmegfelelőbb érzelmi, fizikai és informatív támaszt nyújtva segítsek abban, hogy olyan szülésélményük legyen, amilyet szeretnének. Kísérésem igény szerint a gyermekágy időszakában is tart, mivel a szülők gyakran különböző nevelési kérdésekkel is megkeresnek, és így nem csak dúlaként, hanem pszichopedagógusként is támogathatom őket.

Motivációim

Már gimnazista koromban megérett bennem az elhatározás, hogy felnőttként gyermekek mellett fogok dolgozni. Ezekben az években lehetőségem nyílt arra, hogy könnyebbé tegyem azoknak a kisgyermekeknek a mindennapjait, akik betegen és – az akkori szabályok szerint – édesanyjuktól vagy bármely más családtagjuktól megfosztva, kiszolgáltatott helyzetben, kórházban feküdtek.

Az itt szerzett tapasztalataim döntőnek bizonyultak abban, hogy a főiskola elvégzése után gyógypedagógus és pszichopedagógus lettem. Munkám során a szülőkkel folytatott beszélgetések döbbentettek rá arra, hogy mennyire meghatározó mind az anya és az apa, mind a baba szempontjából a szülés, születés minősége. Ma már ezt a saját és mások szülésélményei, a szüléskíséréseim valamint az azóta e témában gyarapodó ismereteim birtokában tudom és vallom.

Dúlaként és a gyermekeim világrahozatalakor szerzett tapasztalataim alapján pedig azt is igazolva látom, hogy a szülés minőségének javítása sok esetben nem pénzkérdés, hanem olyan emberi tényezők meglétén alapul, mint amilyen például az empátia, az elfogadás, a figyelem odaajándékozása vagy a szülő nő és a családja iránt érzett tisztelet.

Úgy érzem, az utamon vagyok, egy olyan úton, melyről már nem tudok letérni. Ezen szeretnék előre haladni, itt érzem azt, hogy a családtagjaimon kívül szüksége van rám másoknak is.

Sport

 Többféle sportot kipróbáltam már életemben és szinte minden ágát szeretem nézni. Egyetlen egy van, ami ellen régebben tiltakoztam, ez a futás.

Aztán néhány éve váratlanul ”megfertőződtem”. Néhányszor elkísértem egyik barátomat a Margitszigetre és szurkolóként 2006-ban átéltem egy nagy verseny hangulatát is, ahol hosszan figyeltem a különböző korú és fizikumú, női és férfi amatőr versenyzőket. Bár a legnagyobb elismeréssel adóztam mindazoknak, akik elhaladtak előttem, közben azon tűnődtem, hogy mi lehet ebben a jó.

Ma már nem kérdés.

Pihentet, feltölt, átmos. Amióta rendszeresen futok, tapasztalhatom, hogy jó közérzetet biztosít, formálja a személyiségemet, fejleszti az akaraterőmet, növeli a kitartásomat az élet más területein is, és nem utolsósorban a hivatásom gyakorlása és a nyüzsgő családi élet mellett alkalmat nyújt a belső elcsendesedésre is.

2007 őszén célba értem életem első félmaratoni versenyén, hamarosan pedig szeretnék rajthoz állni, hogy teljesítsem a 42 km-es, maratoni távot.

Mert a futás arra is megtanított, hogy mindig kell egy cél.